Másodlagos áldozattá válás (szekunder viktimizáció) történik akkor, ha a hatóság, rendőrség nem megfelelően viszonyul egy bűncselekmény áldozatához, avagy ha a pozitív megnyilvánulásra, segítségre nem a megfelelő időpontban kerül sor. Tulajdonképpen arról van tehát szó, hogy a bűncselekmény okozta sokk és sérelmeket követően, a bűncselekmény miatt indult eljárásban a hatóság/bíróság további – szükségtelen – sérelmet okoz az áldozatnak.
Milyenek lehetnek ennek a konkrét megnyilvánulásai? Ilyen például, amikor a rendőrség az áldozatot hibáztatja – nem is feltétlenül konkrétan, inkább csak a kérdésfeltevései útján, például ha a szexuális erőszak áldozatát kifaggatja, hogy milyen ruhát viselt, ivott-e, hogyan viselkedett az elkövetővel, stb. Ezek lehetnek a nyomozás szempontjából fontos információk, nem mindegy azonban, hogyan és milyen körülmények között teszi fel az eljáró nyomozó ezeket a kérdéseket, épp ezért javasolják például a szakemberek, hogy az ilyen sértettek kihallgatását lehetőleg vele azonos nemű személy végezze.
Ugyanilyen traumatizáló hatása van annak is, ha az áldozatnak többször, több ember előtt el kell mesélnie, mi történt vele és még rosszabb, ha az eljárásban az elkövetővel is szembesítik. Szerencsére már a magyar büntetőeljárás is tartalmaz az ennek elkerülésére vonatkozó rendelkezéseket, mégis sok áldozat arról számol be, hogy a bíróság, rendőrség előtt, ahol tanúként jelent meg, gyakran úgy érezte, mintha őt vádolnák valamivel.
Az áldozathibáztatás, mint a másodlagos viktimizáció eredője abból is ered, hogy létezik bennünk egy úgynevezett igazságos világba vetett hit, mely alapján azt gondoljuk, a jók elnyerik jutalmukat, a rosszak pedig méltó büntetésüket, így hajlunk arra, hogy ha valakivel valami rossz történik, arról ő maga is tehet. Saját magunkat is védjük ezzel a szemlélettel, hiszen ha én jó ember vagyok, miért történne velem bármi rossz is?
A másodlagos áldozattá válás következménye, hogy a bűncselekmény áldozata úgy érzi, a hatóságok, akiktől segítséget várt, magára hagyták, ellene fordultak, gyakorlatilag ugyanúgy bántalmazták, mint korábban az elkövető.
Fentiek miatt rendkívül fontos, hogy a szakemberek megfelelő felkészültséggel és empátiával rendelkezzenek az áldozatok kihallgatása során, ugyanis egy bizalmi légkörben nemcsak az áldozat, de a terhelt is szívesebben nyílik meg, könnyebb a valóságnak megfelelő vallomást feltenni. Ezen túlmenően a modern kori igazságszolgáltatástól nyilvánvaló elvárás a másodlagos áldozattá válás kockázatainak a minimalizálása is.
Ezek összességükben nyilván nagy kihívást jelentenek az egyébként is leterhelt és anomáliákkal küszködő magyar igazságszolgáltatási rendszer működésére, léteznek azonban olyan megoldások, amellyel csökkenthetőek a másodlagos áldozattá válás esélyei. Ilyen például, hogy az áldozatoknak joguk van segítőt (ügyvéd, pszichológus, hozzátartozó, stb.) igénybe venni az egyes eljárási cselekményeknél – ez már önmagában is egy nagyobb biztonságot ad a sértettnek, egy harmadik, független személy jelenlétével pedig elkerülhető, hogy a hatóság tagja úgymond „elengedje magát” és megfeledkezzen a sértetti jogok tiszteletben tartásáról.
