„Ügyvédnő, bocsánat, hogy zavarom, gondolom, már elege van belőlünk….de a Szilvi már megint a Kovácsnál van….”
Az elmúlt két évben sokszor kezdi így a telefonhívását Szilvi édesanyja, Edina. Két éve segítem őket sértetti jogi képviselőként, azalatt Szilvi sajnos nagykorúvá vált. Azért írom így, hogy sajnos, mert így már nem áll szülői felügyelet alatt, ezért például nem tudják szülei megtiltani neki, hogy újra és újra felkeresse bántalmazóját, Robit.
Az, hogy találkozzanak, egyedül csak Szilvin múlik, hiszen Robi jelenleg házi őrizetben van, nyomkövetővel a lábán. Az őrizet oka a számos bűncselekmény, amelyet Szilvi sérelmére elkövetett. Az ügyek többsége már bírósági szakaszban – Szilvi ott tanúskodik, részletesen beszámol a bántalmazásokról. Mindenki, beleértve a jegyzőkönyvvezetőt, vagy a vádlott védőjét is, hosszú percekig döbbent csendben hallgatja a történteket. A több órás tárgyalás után aztán Szilvi nem haza, hanem a Robihoz megy.
Milyen bántalmazásokról van szó? Például személyi szabadság megsértése: az akkor 17 éves Szilvit egy szál melegítőben és papucsban dobta be az autója hátsó ülésére, ahol előbb félholtra verte, majd arra kényszerítette, hogy orálisan kielégítse őt, végül, néhány óra kocsikázás után, miközben Szilvi édesapja és nagybátyja üldözték őket, számos KRESZ szabályt megszegve, a házuk elé szállította az addigra eszméletlen kislányt és őt kidobta az autóból. Szilvi – többek között – agyrázkódást szenvedett.
Robinak sokszor az édesanyja falazott, amikor otthonában bántalmazta Szilvit, például kimosta a lány csurom vér pólóját, nehogy abban menjen haza és a szülei megtudják, mi történik. De olyan is volt, hogy ő maga zárta be fia szobájába a zokogó, őrjöngő kislányt, aki először segítségért könyörgött, de végül már csak azt kérte, engedjék haza.
Tavaly karácsony után még a rendőrségen találkozunk, Robit akkor helyezték előzetes letartóztatásba. „Nagyon csinos vagy ma, Szilvi” – jegyzi meg a nyomozónő. „Nem jobb most neked, hogy azt veszel föl, amit akarsz? Látom, a körmödet is megcsináltattad.” Még emlékszik arra, amikor Szilvi jegyzőkönyvön kívül mesélte el neki, hogy minden reggel fotót kell küldenie magáról a Robinak, megmutatva, hogy épp mi van rajta – a ruha természetesen nem lehet túl csinos, vagy dekoltált; olyan is volt, hogy Robi egyenként tépte a lány műkörmeit, mert nem tetszett neki.
Pár perccel később aztán a nyomozónő sem találja a szavakat, amikor kiderül, hogy Robi a börtönből is tudott beszélni a lánnyal, ő maga ment át a Robi édesanyjához – pár napot ott is töltött -, hogy beszélhessen vele.
„Ügyvédnő, én mindenben segítenék, de ha ügyfele még minimálisan sem képes magára vigyázni, nem tudok mit tenni” – így az ügyész. Én sem tudok mit mondani, igaza van.
Szülei nyaralni, kirándulni, vagy épp saját munkahelyükre is magukkal viszik Szilvit, amikor „jól van” – azaz amikor nem beszél a Robival. Aztán egyszer csak hat rá a hízelgés és otthagy csapot-papot. Édesapja legutóbb már azt mondta, menjen, de többé nem jöhet haza. Nyilván indulatból szólt, de az indulat érhető, a család élete lassan három éve nem szól másról, csak a Szilvit ért bántalmazásokról. Most már úgy érzik, teljesen tehetetlenek. Robi sokszor őket is fenyegeti, ha épp nem éri el telefonon a Szilvit, de ők ezt már tudják kezelni. Azt viszont nehezen, hogy Szilvi újra és újra felkeresi bántalmazóját.
„Neked is mindig fáj, amikor csináljátok? Téged is üt közben a barátod?” – kérdezi pár évvel idősebb nővérét Szilvi. Most már talán tudja, a szexualitásban sem az a normális, ha fáj, vagy tele van kék-zöld foltokkal.
„Amint alkalmam lesz, a véredből fogok inni”, „lehugyozlak anyád holtteste előtt” – mostanában ilyeneket ír a Robi, ha Szilvi épp nem beszél vele. Nemcsak házi őrizet, hanem távoltartás hatálya alatt is áll, ezen intézkedés azt is tiltja, hogy bármilyen elektronikus csatornán (messenger, snapchat, instagram, stb.), vagy telefonon felvegye a kapcsolatot akár Szilvivel, akár a családtagjaival. Nem nagyon zavarja.
„Ügyvédnő, igaz, hogy az ügyfele a legutóbbi tárgyalás óta is találkozott a vádlottal?” – kérdezi a bírónő. Igenlő válaszomra felháborodottan kérdezi: akkor mégis miért csináljuk ezt az egészet? Majd korábbi döntését megváltoztatva elrendeli, hogy innentől Szilvi és Robi tartózkodhatnak egy tárgyalóteremben, hiszen a sértett láthatóan nem tart a vádlottól.
Sokat gondolkodtam már azon, mi szükséges ahhoz, hogy az ember ki tudjon lépni egy bántalmazó kapcsolatból? Tapasztalatom szerint a következők:
- pénz: ahhoz, hogy új életet tudjon kezdeni a sértett, plusz a jogi eljárásokban egy jó ügyvéd sem árt,
- támogató közeg: család, barátok,
- a hatóságok eljárása: rendőrség, bíróságok, büntetésvégrehajtás, stb. – tegyék a dolgukat.
Szilvinél mind a három feltétel adott. Bántalmazója ellen több büntetőeljárás is folyik azon cselekmények miatt, amelyek Szilvi ellen elkövetett. Házi őrizet és távoltartás hatálya alatt is áll, tehát ha Szilvi nem akarja, nem tudná vele fölvenni a kapcsolatot. Az egész családja és barátai támogatják, nemcsak lelkileg, hanem személyes jelenléttel és anyagilag is. Akkor mégis mi hiányzik?
Az, ami egy ilyen helyzetben a legfontosabb: hogy maga a bántalmazott is ki akarjon lépni.
Fotó: büntetőeljárásban benyújtott felvétel, a sértett fotója
A neveket a személyiségi jogok védelme érdekében megváltoztattam.
