A Kúria Családjogi Tanácsa a tartásdíj perek vizsgálatára joggyakorlat elemző csoportot állított fel. A csoportnak túlnyomórészt bíró tagjai voltak, ám a munkában részt vett egy államtitkár és egy ügyvéd is. A csoport közel 600 tartásdíjjal kapcsolatos ítéletet vizsgált meg, ennek során fontos megállapításokat és javaslatokat fogalmazott meg a tartásdíjjal kapcsolatos joggyakorlatot illetően. Az alábbiakban a joggyakorlat elemzés legfontosabb megállapításairól készítünk cikksorozatot, a hatodik részben azt az igen gyakori esetet járjuk körbe, amikor is a tartásdíj fizetésére kötelezettek valós jövedelmüket eltitkolni igyekszenek, arra hivatkoznak, hogy szüleik, barátaik tartják el, minimálbérre vannak bejelentve, stb.
A bizonyítási eljárás legnehezebb része a különélő szülő fizetési képességének a vizsgálata. A joggyakorlat elemző csoport kutatása szerint a vizsgált perek 40%-ában ugyanis a kötelezettek nem a valós jövedelmüket vallották be a bíróságnak annak érdekében, hogy minél kevesebb tartásdíjat kelljen fizetniük.
Ez igen szomorú tény és nagyon magas szám – a perek majdnem feléről beszélünk itt – és talán csak azért nem többről, mert még mindig túl gyakori az úgynevezett „kikényszerített egyezség”, amikor a jogosult csak azért egyezik bele alacsonyabb összegű tartásdíjba, mert őt a bíróság a hosszú és nehézkes bizonyítási eljárással ijesztgeti.
A kötelezetti teljesítőképességet általában jövedelemigazolással, vagy NAV felé benyújtott adóbevallással igazolják a peres eljárásokban. További bizonyítékok beszerzése akkor lehet indokolt, amikor különbség mutatkozik a bevallott jövedelem és a tényleges életszínvonal között – ilyen különbség pedig az esetek 40 százalékában fennáll!
Amennyiben tehát ellentmondás mutatkozik a bevallott jövedelem és a tényleges életszínvonal között, a bíróságnak meg kell kísérelnie feltárni a kötelezettek tényleges jövedelmét. Ezt az alábbi bizonyítási eszközök segítségével teheti meg:
- tanúk, akik nyilatkozni tudnak a fél tényleges életszínvonaláról, vagyontárgyairól,
- online tartalmak (facebook bejegyzések, Google street view adatok),
- becslések (repülőjegy ajánlatok, szállásajánlatok árai),
- KSH és munkaügyi központ adatai a kötelezettéhez hasonló munkakörben foglalkoztatottak, illetve vállalkozók átlagos jövedelméről,
- álláshirdetések adatai,
- adóellenőrzési eljárás megállapításai.
A joggyakorlat elemző csoport ügyvéd tagja úgy véli – és ebben magam is egyetértek -, hogy a bíróságok még mindig nem szankcionálják kellőképpen azt, ha a peres fél szándékosan igyekszik eltitkolni a jövedelmét egy tartásdíjas perben. Erre pedig lehetőség lenne, viszont a gyakorlat jelenleg sajnos még kevésbé alkalmazza a peres szankciókat. A javaslat felveti annak lehetőségét is, miszerint amennyiben egy ilyen perben kiderül a jövedelem eltitkolás, hívják fel a bíróságok figyelmét a NAV felé fennálló bejelentési kötelezettségre! Gondoljunk csak bele, mennyivel kevesebb peres eljárás és több megegyezés lenne, ha gyakrabban élnének a bíróságok ezzel a jogi eszközzel!
Igen gyakori, hogy a kötelezettek úgy nyilatkoznak, csak minimálbér összegű jövedelmet kapnak (ilyenkor célszerű őket megkérdezni a minimálbér mostani összegéről és hogy ebből mennyit kapnak kézhez), vagy azt mondják, édesanyjuk, új párjuk, barátaik, stb. tartják el. Az ilyen nyilatkozatok csak a legritkább esetben bírnak valóságtartalommal.
A bíróságnak a forintosított jövedelem mellett az egyéb, béren kívüli juttatásokat is figyelembe kell vennie a kötelezett jövedelmének megállapítása során. Az is figyelembe veendő tény, ha a kötelezett a lakhatása, autója költségeit saját cégében elszámolhatja, hiszen ez az ő oldalán pluszként jelentkezik.
Összességében megállapítja a joggyakorlat elemzés, hogy a tartásdíjas perek kapcsán „a más tárgyú pereknél gyakrabban jelenik meg a felek jóhiszemű pervitelével kapcsolatos aggály”. Sajnálatos, hogy épp egy ilyen elemi, sőt alapvető erkölcsi kötelesség teljesítése kapcsán gyakori a jövedelemeltitkolás, sőt, a szándékos vagyontalanítás is, azaz az az eset, mikor a perindítást megelőzően (vagy annak során) a kötelezett vagyontárgyait rokonainak, barátainak „ajándékozza”.
A másik oldalról viszont az ország szegényebb régióiban az jelenti a problémát, hogyan ossza föl a bíróság a kötelezett valóban rendkívül alacsony jövedelmét úgy, hogy tartási kötelezettsége ne veszélyeztesse egyúttal a saját megélhetését is.
Elvi jelentőséggel mondja ki a joganyag, miszerint: „a gyermekkel kapcsolatos felelős szülői magatartás hosszú távra való tervezést jelent, így bármilyen élethelyzetbe kerülnek a szülők, bárhogyan változik egymással a kapcsolatuk, gyermekük nagykorúságáig, illetve 25 éves koráig a tartásukról való gondoskodást is célszerű tervezni.”
www.facebook.com/webugyved
