A közelmúltban sok hangulatkeltő, sőt, egymásnak ellentmondásos információkat hallhattunk az úgynevezett börtönbizniszről. Nézzük meg most tényszerűen, miről is van szó!
Először is az előzmények: az Emberi Jogok Európai Bírósága („Strasbourg”), miután a börtönviszonyokkal kapcsolatos sérelmeikkel tömegesen fordultak hozzá Magyarországról, egy 2015. március 10-én hozott ítéletében felszólította a magyar Kormányt, hogy vezessen be olyan jogorvoslati lehetőségeket, amelyek alkalmasak a fennálló sérelmek megszüntetésére és a korábban elszenvedett sérelmek kompenzálására.
A felszólításnak a kormány eleget tett jogszabályalkotással, így 2017 januárja óta minden fogvatartott jogosult kártalanítást kérni, akinek a jogszabályban meghatározott élettér hiánya és az ehhez esetlegesen kapcsolódó egyéb hátrányos elhelyezési körülmények miatt sérültek az alapvető jogai.
Így a strasbourgi bírósághoz már csak a hazai jogorvoslati lehetőség kimerítése után lehet fordulni, abban az esetben, ha a hazai kártalanítás olyan okból nem vezetett eredményre, ami az Emberi Jogok Európai Egyezményében védett jog megsértésével kapcsolatos. Tehát például önmagában az azzal, hogy a magyar bíróság alacsonyabb összegű kártalanítást ítélt meg, mint amit korábban – a hazai jogorvoslat hiányában – Strasbourg megítélt – nem lehet.
A kártalanítási eljárásnak további, szigorú szabályai is vannak, például az, hogy a kártalanítási kérelem benyújtását megelőzően a panaszt a bv intézmény vezetőjének kell jelezni – ő pedig intézkedésével jogosult volt a panaszos helyzetet megszüntetni (ebben az esetben pedig máris nem járt kártalanítás).
A kártalanítás összegét a bírói gyakorlat alakította, általában napi 1200-1600 Ft-ban meghatározva azt.
A 2020. évi IV. törvény a „börtönkártalanítással kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről” szóló hosszú, megtisztelő címet kapta. Anélkül, hogy politikai állást foglalnánk a jogszabályról, fontos leszögeznünk, hogy a kártalanításként megítélt napi 1200-1600 Ft-os összeg nyilván nem a fehérgalléros csúcsbűnözők, vagy maffia-tagok vágyott „lottónyereménye”, mint ilyen, a kártalanítás alapvetően nem is azt a célt szolgálná, hogy pénzbeli juttatást kapjanak a rabok, hanem az emberhez méltó elhelyezési körülményeket.
Tény tehát, hogy a kártalanítási kérelmek nagy részét alacsony iskolázottságú, egyébként is deprimált társadalmi környezetből érkező elítéltek adták be. Nekik érdekérvényesítő képességük nyilván alacsonyabb, mint középosztálybeli társaiké, így érdekükben a legtöbb esetben ügyvédek jártak el – mégpedig kirendelt ügyvédek, akiket az állam fizet helyettük, a védelemhez való jog – nagyon helyes – érvényesülése érdekében.
Csakhogy még a kirendelt védő is díjért dolgozott, így általában a megítélt kártalanítási összeg egy bizonyos százalékáért vállalták ezeket az eljárásokat (mivel a kirendelési díj erre nem terjedt ki). Mivel az ügyvéd ugyanúgy a munkájából él, mint bárki más, azonban a mi szakmánkban jellemzőbb a nemfizetés, vagy díjaink vitatása, ráadásul az ilyen ügyféltől a későbbi munkadíjat igencsak bajos lenne behajtani, ezt megelőzendő, az ügyvédek letéti számlájukra kérték a kártalanítási összeg kifizetését, majd a munkadíj levonása után adták azt tovább az ügyfélnek.
Nem kétlem és nem is vitatom, hogy történhettek a jogintézménnyel kapcsolatban visszaélések – mint ahogy a legtöbb jogintézmény kapcsán előfordulhat ilyesmi. A most kihirdetett 2020-as törvény egyik legfontosabb rendelkezése viszont az, hogy a jövőben a kártalanítási összeget nem lehet ügyvédi letéti számlára fizetni. Ennek legfontosabb hozadéka pedig az lesz, hogy a legkiszolgáltatottabb rétegnek nem lesz jogi segítsége az eljárás során, hiszen senki sem szeret ingyen dolgozni, a „bizalmat” és a „majd behozom”-ot pedig jobb, ha elfelejtjük – így egy ügyvéd sem fogja vállalni, hogy kártalanítási eljárásban képviseli ügyfelét, hacsak nem fizet előre (megj.: én sem vállalnám).
A törvény pozitívuma ugyanakkor, hogy előírja a kormány számára, hogy szeptember 30-ig a börtönök túlzsúfoltságát szüntesse meg és érje el, hogy azok maximum 100%-os telítettséggel működjenek (jelenleg 120% körül van). Az persze más kérdés, hogy mennyire reális ez a határidő, mondjuk a 2015-ös strasbourgi ítélethez képest. A törvény a már megítélt kártalanítások kifizetését 2020. június 15-ig felfüggeszti, ugyanakkor felkéri a kormányt, hogy a kártalanítási eljárás rendjére új koncepciót dolgozzon ki.
